|
Vaszilkó Anita – A jóslás és a cigánykártya alkímiája
|
|
Terry Pratchett : Vége a mesének
2009. május 20.
Ez a művecske tulajdonképpen fantasy vígjáték, szatíra, paródia, irónia (tudtok még ia végű műfajt mondani?) a legjobb monty pythonos, douglas adamses, neil gaimenes vonulatból. Boszorkákról van benne szó, hercegekről, törpékről, Hamupipőkéről, tükrökről, egy jókora mágiáról, egy csipetnyi vuduról, na és persze a happy endről.
"Ez a mese a mesékről szól.
Vagy hogy valójában mit is jelent tündérkeresztanyának lenni.
Ám legfőképpen tükörképekről és tükrökről esik majd szó. "
S azt se felejtsük el ez az egész a Korongvilágon játszódik, amely a legmágikusabb hely az egész multiverzumban.
"Ezért aztán a Korongvilágon az emberek komolyan veszik a dolgokat.
Például a meséket.
Mert a mesék fontosak.
Az emberek azt hiszik, hogy ők alakítják a meséket. Az igazat megvallva, pont fordítva történik.
A mesék szereplőiktől függetlenül léteznek. Ha ezzel tisztában vagy, ez a tudás hatalom.
A mesék a formába öntött téridő nagy, csapkodó pántlikái, univerzumszerte virágoznak és széttekerednek az idők kezdete óta. És fejlődnek is. A leggyöngébbek elpusztulnak, a legerősebbek fennmaradnak és minden újrameséléskor tovább terebélyesednek...mesék, átkacskaringózva és belengve a sötétséget.
És a puszta létük alig kivehető, ám szűnni nem akaró mintával szövi át a káoszt, ami a történelem. A mesék sablonokat vésnek be, elég mélyeket ahhoz, hogy az emberek kövessék őket, ugyanúgy, ahogy a víz bizonyos útvonalakat követ lefelé egy hegyoldalon. És minden alkalommal, amikor új szereplők járnak a mese ösvényén, a megszokás tovább mélyül.
Ezt nevezzük a narratív kauzalitás elméletének és azt jelenti, hogy egy mese, ha egyszer elkezdődött, formát ölt. Átvesz minden rezgést annak a történetnek összes addigi földolgozásából.
Ezért ismétli folyton önmagát a történelem.
Igy aztán ezer hős lopta el a tüzet az istenektől. ezer farkas falta föl a nagymamát, ezer királykisasszonyt csókoltak meg. Milliónyi tudatlan szereplő haladt, tudtán kívül, végig a mese útjain.
Immár lehetetlen bármely király harmadik s egyben legkisebb fia számára, ha nekivág egy feladatnak, amely addigra már bátyjai életébe került, hogy ne járjon sikerrel.
A meséket nem érdekli, ki vesz részt bennük. Csupán az számít, hogy a mese elmondódjon, hogy a történet megismétlődjön. Vagy ha jobban tetszik, gondolj rájuk eképpen: a mese élősködő életforma, s elferdíti az életeket csakis magának a történetnek a szolgálatában"
A regényt az a szószerint (Korong)világrengető probléma alkotja, hogy meg tudja-e akadályozni 3 jóboszorka (Mállotvix Néne, Ogg Ángyi és Magrat Beléndek), hogy Hamupipőke hozzámenjen a herceghez a messzi Génuában? Mert hát a szolgálólányok sorsa, hogy hozzá kell menniük a herceghez. Erről szól az élet (pardon, a mese). Nem lehet küzdeni a happy end ellen. Legalábbis eddig nem lehetett...
És ha igazán mélyen belegondolsz a mesébe, a mélyén érzékelsz valami csipetnyi hűvös borzongást. Épp jólesik - vagy nem?
* Eredeti cím: Witches Abroad
Megj.: A három jóboszorka további kalandjait követhetitek nyomon az író Egyenjogú rítusok és Vészbanyák c. műveiben.
"Ez a mese a mesékről szól.
Vagy hogy valójában mit is jelent tündérkeresztanyának lenni.
Ám legfőképpen tükörképekről és tükrökről esik majd szó. "
S azt se felejtsük el ez az egész a Korongvilágon játszódik, amely a legmágikusabb hely az egész multiverzumban.
"Ezért aztán a Korongvilágon az emberek komolyan veszik a dolgokat.
Például a meséket.
Mert a mesék fontosak.
Az emberek azt hiszik, hogy ők alakítják a meséket. Az igazat megvallva, pont fordítva történik.
A mesék szereplőiktől függetlenül léteznek. Ha ezzel tisztában vagy, ez a tudás hatalom.
A mesék a formába öntött téridő nagy, csapkodó pántlikái, univerzumszerte virágoznak és széttekerednek az idők kezdete óta. És fejlődnek is. A leggyöngébbek elpusztulnak, a legerősebbek fennmaradnak és minden újrameséléskor tovább terebélyesednek...mesék, átkacskaringózva és belengve a sötétséget.
És a puszta létük alig kivehető, ám szűnni nem akaró mintával szövi át a káoszt, ami a történelem. A mesék sablonokat vésnek be, elég mélyeket ahhoz, hogy az emberek kövessék őket, ugyanúgy, ahogy a víz bizonyos útvonalakat követ lefelé egy hegyoldalon. És minden alkalommal, amikor új szereplők járnak a mese ösvényén, a megszokás tovább mélyül.
Ezt nevezzük a narratív kauzalitás elméletének és azt jelenti, hogy egy mese, ha egyszer elkezdődött, formát ölt. Átvesz minden rezgést annak a történetnek összes addigi földolgozásából.
Ezért ismétli folyton önmagát a történelem.
Igy aztán ezer hős lopta el a tüzet az istenektől. ezer farkas falta föl a nagymamát, ezer királykisasszonyt csókoltak meg. Milliónyi tudatlan szereplő haladt, tudtán kívül, végig a mese útjain.
Immár lehetetlen bármely király harmadik s egyben legkisebb fia számára, ha nekivág egy feladatnak, amely addigra már bátyjai életébe került, hogy ne járjon sikerrel.
A meséket nem érdekli, ki vesz részt bennük. Csupán az számít, hogy a mese elmondódjon, hogy a történet megismétlődjön. Vagy ha jobban tetszik, gondolj rájuk eképpen: a mese élősködő életforma, s elferdíti az életeket csakis magának a történetnek a szolgálatában"
A regényt az a szószerint (Korong)világrengető probléma alkotja, hogy meg tudja-e akadályozni 3 jóboszorka (Mállotvix Néne, Ogg Ángyi és Magrat Beléndek), hogy Hamupipőke hozzámenjen a herceghez a messzi Génuában? Mert hát a szolgálólányok sorsa, hogy hozzá kell menniük a herceghez. Erről szól az élet (pardon, a mese). Nem lehet küzdeni a happy end ellen. Legalábbis eddig nem lehetett...
És ha igazán mélyen belegondolsz a mesébe, a mélyén érzékelsz valami csipetnyi hűvös borzongást. Épp jólesik - vagy nem?
* Eredeti cím: Witches Abroad
Megj.: A három jóboszorka további kalandjait követhetitek nyomon az író Egyenjogú rítusok és Vészbanyák c. műveiben.
Kálmán Eszter
